Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Pályázataink

tamop-0054

Hírlevél



HTML formátum?

Távoktatás: az oktatásnak az a formája, ahol a résztvevő a képzési idő több mint felében egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig konzultációkon vesz részt. Az elsajátítási folyamat önálló megvalósításához szükséges tananyaghordozó, felmérő és útmutató anyagokat tartalmazó tanulócsomagot a képző intézmény bocsátja rendelkezésére. A konzultációkon, amelyek a kapcsolattartás bármely formájában – különösen személyes megbeszélés, internet, telefon – megvalósulhatnak, a résztvevők az önállóan szerzett ismereteiket pontosítják, illetve elmélyítik. A távoktatás minden fázisát infokommunikációs technológiai adathordozók felhasználása is segítheti.

Az Országos Képzési Jegyzékben - továbbiakban OKJ - meghatározottak szerint, a Kormány 150/2012 (VII. 6.) kormányrendelete, valamint a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési tv. alapján, távoktatás formájában is indíthatók egyes képzések.

 

 

jelentkezesi lap

Tisztelt Érdeklődő!

Weblapunkon multimédiás tevékenységeink mellett a felnőttképzéssel kapcsolatos szolgáltatásainkat is ajánljuk szíves figyelmébe.

Simon Péterné
Nemes Gabriella

ügyvezető

 

welcome

Már Facebookon is!